lapozok bele,
rendezgetem a benne élő
emlékképeket...
Nézd! Ez az első találkozás
azon a szombat reggelen.
Kíváncsian néztem ki vagy,
minden szavadra figyeltem.
Akkor még nem gondoltam,
hogy szívem halkan ébresztgeted.
De egyre jobban és jobban vártam,
hogy újra ott legyek veled.
Nézd! Itt az első csókunk...
De régen is volt már!
Fakó képre az új színeket
emlék-érzés festi rá.
S újra éled minden perce,
ahogy elvesztem az ölelésben.
S régi szobám félhomályát
szenvedélyes titkunk lepte.
Nézd! Ez az első álmom:
szeretsz te is, mint én téged...
De két kezemmel szétszaggatom,
ne nyugtasson fals reménye.
S egy bújó könnycseppet szememből
meztelen válladra hullajtok,
s hogy ne érezd meg, letörlöm,
kendője égő, puha csók.
Nézd! Ez az első éjszakám,
melyben kegyelmét kérem a Holdnak,
hogy oltsa szívem minden lángját,
hogy szerelmem elvigye a holnap.
S az első búcsúnk is látom,
hol tagadom, mit szívem rejt.
S egy képzelt mosolyba zárom
az elfojtott könnyeket.
Nézd! Itt eltelt néhány év.
Könnyed pillantása ér szememnek,
megszépült minden emlék,
s mint barátom köszönthetlek.
De mégis... akkor miért éget
egy új találkozás?
Miért nyújtanám a perceket,
miért kérném, hogy találj rám...?
Nézd! Egy újabb csókunk
és még egy, és még több.
Összefonódom karjaiddal,
s lelkemig vetkőzöm.
De jaj! − Mit eddig rejtett,
most szívemből hull eléd.
S késő már, hogy összeszedjem...
Csak vigyázz! − Rá ne lépj!
Nézd! Mennyi kép van itt! Megőriztem minden percet.
Itt épp törlöd könnyeim,
míg azon vágyakozva ölelsz.
S ezen nevetni tanítasz épp,
azon búcsút intesz...
S hogy miért jó, hogy szeretlek még,
talán most sem érted...
...gondolatom emlékkönyvét
naponta nézem én,
s átölelem gondolatban,
szívednek rejtekét.
