A Bükki hegyi út

Kicsi út a domboldalon
Sete-suta, szűkös nagyon.
Kicsit lejt is, de nem nagyon,
Hiba csak az út szélén vagyon.

Szerény pici fácskák húzódnak mellette.
S tetejükön sok pici apró levelecske.
Némelyik sárgán csüng a kicsi fán,
Pedig hát itt van már a Nyár!

Védik az utacskát esőtől, hótól,
De a levelek aprók, s nem védik meg túl jól.
Az utacska ott áll, s nem is tágít onnan,
De a levelek állnak, s távoznak is onnan.

Múlnak az évek, a levelek hullnak,
Az utacska elöregszik.
S lassan vén úttá válik.

Mindenhol kátyúk találhatóak,
Az útburkolati jelek is elhalványodtak.
Nem szeretik az emberek,
Dübög, döcög kényelmetlen!

Nekilátnak a nagy munkának,
Az út újraaszfaltozásának,
El se hiszi az utacska,
- Lesznek rajtam autók, újra?

Festenek útburkolati jeleket,
Felújítják, ahogy lehet,
Boldog megint az utacska,
Nagy lett neki a forgalma!


Írta:Pöszke

Tánc az életben

Csak szólj csöndesen,

át a néma szíveken.

Valahol ritka szép dal szól,

valamikor minden dal ott honol.

S ki táncolva él,

mindig egyet remél,

hogy a táncnak nem lesz vége,

s mindig az álmainak élhet.

Mindenki a sajátját táncolja,

nemet mondva a korlátoknak.

S szenvedélyből űzi e mozgást,

teste irányítását a tánc veszi át.

Táncolj míg szívedben láng van,

táncolj, hisz ez örökké tart.

Mozogj szívből úgy ahogy kell,

s a lelked szabaddá lesz.

Mikor meghallod a zenét,

szíved életre kél.

Tested mozgásba lendül,

S szíved az ütemre rezdül.

Ne fogd vissza sohasem magad,

hogy száguldjon szíved szabad dala.

Hogy álmaiért táncolhass,

s hogy a falakat lebontasd.

S ki nem tudja a táncát járni,

a szívét fel kell rázni.

S ki csak fejében járja táncát,

még nem mutatta ki valódiságát.

Halld a szíved szavát,

s a zene ritmusát.

Lásd a képet a fejedben,

hogy táncolhass az életben.

  Redenczki Fanni

Emlékalbum

Gondolatom emlékkönyvébe
lapozok bele,
rendezgetem a benne élő
emlékképeket...

Nézd! Ez az első találkozás
azon a szombat reggelen.
Kíváncsian néztem ki vagy,
minden szavadra figyeltem.

Akkor még nem gondoltam,
hogy szívem halkan ébresztgeted.
De egyre jobban és jobban vártam,
hogy újra ott legyek veled.

Nézd! Itt az első csókunk...
De régen is volt már!
Fakó képre az új színeket
emlék-érzés festi rá.

S újra éled minden perce,
ahogy elvesztem az ölelésben.
S régi szobám félhomályát
szenvedélyes titkunk lepte.

Nézd! Ez az első álmom:
szeretsz te is, mint én téged...
De két kezemmel szétszaggatom,
ne nyugtasson fals reménye.

S egy bújó könnycseppet szememből
meztelen válladra hullajtok,
s hogy ne érezd meg, letörlöm,
kendője égő, puha csók.

Nézd! Ez az első éjszakám,
melyben kegyelmét kérem a Holdnak,
hogy oltsa szívem minden lángját,
hogy szerelmem elvigye a holnap.

S az első búcsúnk is látom,
hol tagadom, mit szívem rejt.
S egy képzelt mosolyba zárom
az elfojtott könnyeket.

Nézd! Itt eltelt néhány év.
Könnyed pillantása ér szememnek,
megszépült minden emlék,
s mint barátom köszönthetlek.

De mégis... akkor miért éget
egy új találkozás?
Miért nyújtanám a perceket,
miért kérném, hogy találj rám...?

Nézd! Egy újabb csókunk
és még egy, és még több.
Összefonódom karjaiddal,
s lelkemig vetkőzöm.

De jaj! − Mit eddig rejtett,
most szívemből hull eléd.
S késő már, hogy összeszedjem...
Csak vigyázz! − Rá ne lépj!

Nézd! Mennyi kép van itt! Megőriztem minden percet.
Itt épp törlöd könnyeim,
míg azon vágyakozva ölelsz.

S ezen nevetni tanítasz épp,
azon búcsút intesz...
S hogy miért jó, hogy szeretlek még,
talán most sem érted...

...gondolatom emlékkönyvét
naponta nézem én,
s átölelem gondolatban,
szívednek rejtekét.

És jött az ősz

És jött az ősz
oly észrevétlen
mint lassú szárnyakon a szél
és partot ért a végtelennel
hol föld az éggel összeér.

Megigézve álltam ott
fejem felett évszázados fák
s a perc zokogva itta be
egyszer-volt léte tűnt alázatát

Ősz lett, vöröslőn izzó szent harag
már szinte fojtott szinte fájt
e rám fonódó vérző hajzuhatag
de mentem tovább
és még tovább...

mert menni kell ha belülről feszít ez az út
lábam alatt megreccsent egy ág
s faggattam az őszt, a vérző lombhajút
hátha ő tudja minden titkoknak válaszát.

S bólintott a tölgy
s bólintott a hárs
ismervén minden titkokat:
Ne félj, Valaki akarta, hogy
így legyen
Ki Ő maga az Egy és a Végtelen.

És jött az ősz
oly észrevétlen
mint lassú szárnyakon a szél
és partot ért a végtelennel
hol föld az Éggel összeér.

Anyuka és Gyermeke

Egy anya szíve mindig gyermekéért dobog,
Nem sajnálja rá idejét, sem egyetlen napot.
Minden mosolyát, kacaját szívében féltve őrzi,
Apró lépteit fáradhatatlanul kíséri.

Átöleli szeretettel babája kicsiny testét,
Élete nehézségeiben el nem engedi aprócska kezét.
Nincs számára nagyobb ajándék, mint a gyermeki szeretet,
S érte örül minden percnek, hogy Ő érte élhet.

Örömben osztoznak igaz szeretettel,
A jövőt tervezgetik tele boldog reménnyel.
Édesanyja első lépteit, szavát el nem felejti,
S lehet, hogy pillanatnyi reménytelenségben ez élteti.

Jöhet felhő, nyílhatnak a tavaszi virágok,
Az a jó, ha Ők örökre igaz barátok.